Szilasi László egyéni vállalkozó
GINOP-5.2.4-16-2019-04374
Gyakornokok foglalkoztatása Szilasi László egyéni vállalkozónál
Szilasi László egyéni vállalkozó a GINOP-5.2.4-16 ,,Gyakornoki program pályakezdők támogatására” c. pályázati kiíráson elnyert támogatásból 2019. szeptember és 2020. június között valósította meg 2 fő gyakornok foglalkoztatását magában foglaló programját.
A vállalkozás hagyományos asztalosipari termékek gyártásával foglalkozik, igyekezve megfelelni a kor elvárásainak. Az egyéni vállalkozás 1992-ben kezdte meg működését, főtevékenysége épületasztalos-ipari termékek gyártása. A vállalkozó mellett jelenleg 2 fő alkalmazott dolgozik, az újonnan felvenni kívánt gyakornokok munkaviszonya 2019. szeptember 2-án kezdődött. A vállalkozás 2013-2016 között évente fogadott tanulószerződéssel tanulókat a szakképzési centrummal együttműködésben.
Projektünk célja, hogy segítsük a szakképesítést megszerzett fiatalok számára a tudásuk elmélyítésében és kellő munkatapasztalat megszerzésében, illetve hogy cégünk állományi létszámát növelhessük szakképezett fiatal kollégák alkalmazásával.
Az építőiparban az utóbbi években tapasztalt tendenciának köszönhetően vállalkozásunk életében is folyamatosan növekednek a megrendelések, melyek teljesítéséhez munkaerő felvétel szükséges. Az új alkalmazottak betanítása kiemelt jelentőségű egy kisvállalkozás életében, a fluktuáció jelentős versenyhátrányt jelenthet. A kezdeti időszakban a támogatás keretében alkalmazott gyakornokok tapasztalatszerzésének elősegítése, tényleges gyakorlat szerzésének támogatása a fiatal és a vállalkozás számára egyaránt jelentős előnyöket jelen.
A projekt időszakban 9 hónapon keresztül 2 fő asztalos gyakornokot foglalkoztattunk általános asztalos munkakörben (FEOR 7223, OKJ: 34-524-02), akiknek foglalkoztatása 2019.09.02-án kezdődött. A megvalósítás során vállalati kapcsolattartóként Szilasi László, egyéni vállalkozó segítette és a jövőben is segíti a gyakornokokat. Asztalos végzettséggel és több mint 34 év munkatapasztalattal rendelkezik. A támogatott foglalkoztatás 2020.06.02-án fejeződött be, az önerőből történő foglalkoztatás időszaka 2020.10.17-én jár le.
A gyakornokok önálló munkavégzésének biztosításához szükséges az eszközállomány bővítése, hogy minden, az asztalosiparban felmerülő munkafolyamatban megfelelő gyakorlatra tegyenek szert, korszerű eszközökkel, mellyel a munka eredményének magas minősége is biztosítható.
A projekt megvalósítás ideje: 2019.09.02-2020.06.02.
Elnyert támogatás: 8 206 828 Ft, támogatás intenzitás 100%.
Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását!
Lovasberény, 2020. augusztus